2010. június 12., szombat

Irán

Nagyon meleg van és én legszívesebben kinn sütkérezek a napon.A lényeg az hogy ne kelljen benn ülnöm,de ennek olyan hátrányai vannak hogy ilyenkor magától nem készül el az újabb cikk.
Így hát kicsit behúzódtam hát a házba hogy megszülethessen ez a cikk.

Sikerült az iráni művészetről olyan képeket szereznem ami megmutatja milyen is az ő kultúrájuk.
Az ő művészetükben az istenük arcát ábrázolni máig tabu.
Ezért is volt hogy pár képen olyan szobrokat láttam aminek az arca eredetileg meg lett faragva,de mivel ez sértőnek bizonyult bizony el lett távolítva minden mással együtt ami nem felelt meg a vallásnak és a törvényeknek.


És persze itt található meg a régi Persepolis is.
Igazi túrista látványosságnak számít,és persze mint minden ilyennek ennek is nagy az eszmei értéke,csak az a kár hogy mára már eléggé lepusztult,és már csak a maradványokból lehet arra következtetni hogy egykoron ott volt Xerxes palotája.


Az irániak híresen szép szőnyegeket készítenek,amit persze meg is kell fizetni.(Aszerint döntik el hogy mennyibe kerül egy szőnyeg hogy hány csomós.)
A szőnyegek mintája persze képeken is feltűnik.
Persze azokon nem rózsák vannak mint ezen a képen,de nem is sokban térnek el ettől.
Mint már említettem a szőnyek ára a csomók számától függ,ezért is lehet az hogy egy ilyen szőnyeg akár milliókba is kerülhet.
(Képek:egy ismerőstől)
Iránról még annyit hogy van egy nap amikor kimennek a zöldbe,az mindegy hogy csak kiülnek egy parkba,vagy valahova,az a lényeg hogy zöldben legyenek.
Az utak mellett pedig vannak óriási padok amik azért vannak kihelyezve hogy ha megy a család akkor oda leterítenek maguknak egy szőnyeget vagy valamilyen pédet és ott beszélgetnek.
Aki pedig arra jár annak érdemes megnézni a sahnak a palotáját. Csodás élményben lesz része. Amit még érdemes megnézni az a Persepolis,Dániel próféta sírját,és persze kihagyhatatlan egy jót kószálni a bazárokban.
És persze érdemes venni pár édességet is,főleg azoknak akik imádják és bírják is a nagyon édes dolgokat.
Ha már ott járunk akkor még pár sálat is vehetünk,mert nagyon szépek és persze itthon olyanokat nem lehet kapni. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése