2011. február 19., szombat

LUMÚ , avagy Mi művelődünk

Mivel barátnőm és én is jelölünk meg művészeti sulit, így gondoltuk hogy jó pont lenne ha kiállításokra járnánk.
Tegnap este itt aludt nálam,turmixoltunk egy kicsit,aminek háát...hogy is mondjam, az állaga és a szaga az borzalmas lett,de az íze jó volt ( hogy ez hogy történhetett nem tudom).
Az állandó kiállításra vettünk jegyet,de tervezzük hogy jövőhéten megint megyünk valahova,hogy megint ide-e vagy most inkább a Műcsarnokba,azt még mi sem tudjuk.
Már régebben is láttam már ezt a tárlatot,de még régebben,így hát a Lego koncentrációs tábor lényegét sem értettem,és csak nevettem rajta,most viszont ami szemet szúrt az egészben az a kommunista időszak,és a zsidóság üldözésének gyűlölete.
Volt például egy olyan villogó lámpa is, tudjátok,ami a boltok ajtaján szokott lenni,de ez mégsem olyan volt,egyszer úgy villant fel mint zsidócsillag, máskor meg mint a kommunisták vörös csillaga.
Meg voltak olyan képek is amelyek a régi Pestet hasonlították össze a maival,amikor az utcán nem autó volt hanem tank, amikor a Lánchíd végénél levő körforgalom közepén nem virág volt virágokból kirakva,hanem az a bizonyos csillag,és még sorolhatnám,de ezt az tudja leginkább aki meg is élte ezeket az időket. Nekem már ezekből csak a nagyszüleim története jutott,a képek,és az olvasmányok.

Volt olyan kép is ami messziről fényképnek tűnt,és csak akkor tudtad belőle kivenni hogy mit is akar ábrázolni,de ha közelebb mentél,akkor láthattad hogy festmény,de azt hogy mit akar kifejezni az teljesen szétesett.
Olyan is volt amin úgy tűnt hogy az embereknek a képen Hitler-bajsza van,de ha közelebb mentél,csak akkor láttad hogy az nem bajusz,ha nem csak egyszerű fekete négyzetek.
Elgondolkodtató volt némelyik kép,és tényleg teljesen más volt így,idősebb fejjel nézni a képeket,mint éppen hogy tizenéves kis csitriként.

Persze a múzeum után nem maradhatott ki a séta,főleg hogy a Nemzeti Színház melletti részt csodálatosan megcsinálták egykor,ami szép is,de most kezdik ezt a kinézetet lerombolni.
Azok a nagy fekete épületek amit az egész elé húznak,teljesen elcsúfítják az egészet, irodaházak nagy fekete kongó sötétje, mögötte szép zöld gyep a szobrokkal, a hajóorral,a színházzal. Szép!






Alice in wonderland


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése