Csipkemánia

Van az a furcsa érzés amikor bármit megcsinálnál csak úgy spontán, amikor jön a vonat, te nem tudod hova megy mégis felszállsz.

Ma annak ellenére hogy különösen béna voltam,és hogy a szappant cukornak néztem ( esküszöm olyan illata volt,és szép neon színe) és én ügyes beleharaptam.

Mégis amikor leültem rajzolni, ahelyett hogy befejetem volna inkább előkerestem a csipkét és ráragasztottam egyenesen a ruha helyére.

Közben persze azokra a pólókra gondoltam amelyeken a mintát úgy dobják fel hogy kicsipkézik,esetleg telerakják flitterekkel. 

Ráadásul mióta láttam a Julie&Julia-t azóta minden egyes blogíráskor az a film jut az eszembe, próbálnám kiverni a fejemből,de nem megy, vannak olyan dolgok amikre akárhogy próbálok nem gondolni minden nap kísértenek,mint Pl. a felvételi, a tervezés, az hogy milyen lenne ha Párizsban élhetnék.

Arra pedig újonnan fény derült hogy kifejezetten őrültnek számítok.

Szervező készségemet pedig próbálom bebizonyítani, azzal is hogy jó előre megszervezem hogy kihez megyünk majd szerenádozni,és hogy ki jön majd tanárbúcsúztatóra, bár itt egyenlőre csak annyit tudok tenni hogy összeírom a neveket.
Ahogy elnézem nem csak én érzem úgy hogy alábecsül a tanár, de csak én és még egy-két ember próbálunk ellene tenni. Nem,nem benyalni próbálunk. Pfúj! Csak azt próbáljuk elérni hogy a tanár bennünk is azt lássa akik vagyunk.

A csipkékre visszatérve pedig be is ismerhetem hogy egyszerűen bele vagyok őrülve,igaz hogy nem annyira mint  szőrmékbe vagy a tollakba, de ez szerelem.
Igaz,nem olyan mint amilyen két ember között szokott lenni,de imádom a csipkét,és nem szabadulok tőle.
Igazi nőies kellék. Szexis,és kétségtelenül jól mutat.
Persze nem szabad túlzásba esni,különben úgy fogunk kinézni mint egy ribi.