Álomvilág

Valaki kiskorában babázik,valaki autózik, de mindenkinek vannak álmai.
Van aki lemond róla,vagy csak simán megváltozik a véleménye, van akinek csak simán nem teljesül.
Mindenki álmodik valamiről,én arról hogy divattervező lehessek.

Egyik nap például azt álmodtam hogy tényleg az vagyok,és megálmodtam az egész bemutatót,és ha lesz alkalmam  és már eléggé jól tudok majd rajzolni akkor le is rajzolom majd, mindegy lényeg az hogy reggel nem akartam felkelni,annyira életszerű volt az egész,és fájt utána a valóság.
Attól félek hogy ez tényleg így lesz,hogy még tíz év múlva is úgy fogok ébredni hogy csak álom volt az egész, és jó lenne tovább álmodni, de más a valóság. Jó lenne ha az álom valósággá válna,de ez nem mindig jön össze.
Ráadásul most hogy így belegondolok,ha nem vesznek fel a Kölcsey-be,se a Szent László-ba akkor már tényleg csak igen kevés esélyem lesz rá hogy teljesüljön az amiről egyenlőre csak álmodok.

Álmodni akarok. Álomvilágban élni. Hogy az álmom legyen a valóság.
....de mindez túl szép hogy igaz legyen.

Álmodni azért mégsem olyan nagy bűn,csak tenni is kell érte hogy tényleg abban a világban élhessünk majd amit elképzeltünk magunknak.

Bár,most hétvégén írtam meg a tehetséggondozó felvételit,és úgy érzem hogy jól sikerült, azt hogy ténylegesen milyen lett azt nem tudom,azt meg hogy a rendes központi hogy sikerül azt holnap tudom meg. 
Mondhatom egy kicsit félek is tőle, és úgy izgulok mint annak a rendje,de reménykedek,már úgyis csak azt tehetem.